Dr. Miskei Antal: Nagy Szulejmán szultán

 

Az Oszmán Birodalom minden bizonnyal legismertebb szultánja, I. Szulejmán – törökül Süleyman – 1520-tól 1566-ig uralkodott. Elődei terjeszkedő politikáját folytatva tizenhárom hadjáratot vezetett személyesen, amelyek során meghódította Mezopotámiát, Dél-Arábiát, valamint csaknem az egész Kárpát-medencét és Észak-Afrikát. A kb. 30–35 millió főt számláló birodalmának területi kiterjedése – az ún. „vazallus” államok (Krími Kánság, Havasalföld, Moldva, Erdélyi Fejedelemség) nélkül – elérte a 2,2–2,4 millió km2-t. Törvényhozása egységbe foglalta az addig szétszórt jogi anyagot. A jelentős kodifikációs munka az iszlám világban meghozta számára a nagy elismerést kifejező „Kanuni” („Törvényhozó”) melléknevet. Európában a „Nagy” és a „Pompás” jelzőkkel tisztelte meg az utókor. A korabeli előírásokat figyelmen kívül hagyva előbb felszabadította, majd feleségül vette kedvenc ágyasát, Hürremet, akihez Muhibbi néven gyönyörű szerelmes verseket írt. A magát fényességes padisahnak nevező szultán Szigetvárnál halt meg, síremlékének maradványaira 2015-ben bukkantak rá a régészek.

Időpont: 2019. április 17., szerda 16.30 óra
Helyszín: Központi könyvtár, Böngésző - Eger, Kossuth Lajos utca 16.

2019 első félévének utolsó előadása: 2019. május 15., szerda 16.30 - Dr. Kiss László ny. tszv. főiskolai tanár: XIV. Lajos, a Napkirály

Tovább a program  plakátjához....