A hónap verse 2017. november - Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

Ősszel minden plánták, a víg kikeletnek
Díszei, sárgúlva porba temettetnek.
A madarak, melyek a bársony reggelnek
Új óráin ékes hangon énekelnek,
Már régen véletlen egy seregbe gyűltek
S csattogó szárnyakkal tőlünk elrepűltek.
Mások, melyeket a fészekbe raktanak,
Elaltató, meleg kebelébe vannak,
Hol a természetnek gondviselő atyja
Azokat az álom mákjával nyugtatja.
Az erdők bársonyi már, a zőld levelek
Lehullván, a szelek játszadoznak velek.
A mezőnek minden lakóját kész honja
Készen várja, s oda tagjait bévonja.

Kuckózzunk, vackolódjunk, nézzünk ki az ablakon a melegből az őszi tájra azzal a megnyugtató és boldog érzéssel, hogy minden rendben. Azt gondolhatjuk, hogy a „természetnek gondviselő atyja” ránk is figyel majd, és olyan biztonságot ad nekünk is, mint a mezők és rétek tollas, bundás kis lakóinak. „Bévonódunk” a nagy őszi elvonulásba, bezárkózásba, elcsitulásba a világ rendje szerint.
Csokonai egyformán remekelt az antik időmértékes, a magyaros és a nyugat-európai verselés terén, ismerte és használta a barokktól a preromantikáig terjedő stíluselemeket, bölcseleti költészete pedig teljesen egyedi volt. Tótfalusi István szerint “Nemcsak a rokokó édes hangú dalosa, de a felvilágosodás bátor harcosa is, nem csupán vérbő, vaskos tréfák mestere, de tudatos és tudós értője a poézis mesterségének”